Remélem mindekinek feltűnt, hogy a közösképviselő a Társasházi Törvény 25§-ra hivatkozik, amit hatályon kívül helyezték, alkalmazásukra 2009. szeptember 1-től nincs lehetőség.
A 27§ (3) pedig itt olvasható, ez teljesen mást szabályoz.
27. § (1) A közösség legfőbb döntéshozó szerve a tulajdonostársakból álló közgyűlés, amelyen valamennyi tulajdonostárs részt vehet.
(2) A közösség ügyintézését a közös képviselő vagy az intézőbizottság látja el. Abban a társasházban, amelyben huszonöt lakásnál több lakás van, a közösség gazdálkodásának ellenőrzésére számvizsgáló bizottságot kell választani.
(3) A legalább egy elnökből és két tagból álló intézőbizottságot, illetőleg a számvizsgáló bizottságot a tulajdonostársaknak saját maguk közül kell megválasztaniuk; az intézőbizottság elnökének jogállása és felelőssége azonos a közös képviselő e törvényben meghatározott jogállásával és felelősségével.
A törvényesség látszata még nem törvényes
Utolsó kommentek