A 2010. augusztus 10-én megtartott közgyülésről, melyen én is részt vettem, csak a mai napon 2010. augusztus 31-én kaptuk meg a jegyzőkönyvet. Ez jóval később van, mint a törvényben előírt határidő. A határozatot meg kívántam támadni, de a teljesen alkalmatlan képviselet a szabálytalan eljárása miatt nem hagyott elegendő időt erre. Azoknak akik jelen sem voltak a közgyűlésen időt sem hagytak, hogy a döntések esetleges következményeire felkészülhessenek.
Holnaptól a közösképviselő kikapcsolhatja a gázt, ezzel megszűnik a melegvíz szolgáltatás határozatlan időre!
A közgyűlési meghívó, sem a korlátozás ügyéről, az ahhoz kapcsolódó döntéshozatalról nem szólt előre. A lakók így teljesen jogosan gondolhatták, hogy a szokásos költségvetési ügyekről lesz szó. Azt sem említette, hogy a helyszín meg fog változni.
A szabálytalan eljárás miatt mindenképpen a hatóságokhoz fordulok, a határozat érvénytelenségének megállapítását fogom kérni, hiszen az a kisebbség jogos érdekeinek lényeges sérelmével jár. A rendelkezésre álló rövid idő (semennyi) miatt voltam kénytelen ezt a levelet megírni. Ezúton is jelzem, hogy amennyiben a gáz kikapcsolásra kerül holnaptól, akkor bűntető feljelentést is teszek a rendőrségen és az ügyészségen, panasszal élek a jegyzőnél és vizsgálatot kérek az APEH és az ÁNTSZ megfelelő szerveitől.
Nem tűröm tovább, hogy ennyire alattomos módon a szabályokat semmibe véve, pont azoknak a lakóknak kellemetlenkedjenek, akik rendesen fizetik a kötelezettségeiket.
Nem a felelőtlen lakók, hanem a képviselet hozta ilyen katasztrofális helyzetbe a házat és ez csak nekik és a nem fizetőknek nem számít.
Üdvözlettel
Utolsó kommentek